Kevés újdonság van (szerencsére) Ficánkával kapcsolatban. Voltunk 2 napja UH-n (29+0). A súlya 1330 g, egyéb méreteket nem mondtak, de méregette a szonográfus a feje átmérőjét, a lábszárcsontját stb. Szokás szerint ezek az értékek egy héttel idősebbnek mutattak, de ez ugyebár nem colstok. Most már papírom is van róla, hogy a kickbox mellett egy másik sportot is előszeretettel űz, hiszen annyi a magzatvíz, hogy egy búvarközpontot is berendezhetett magának! Végre egy kis magyarázat a pocak irtózatos méreteire. Majd 30+0-nál csinálok egy képet, és kiteszem, hadd röhögjön más is :) Bárkivel találkozom, azonnal el kell mondani, hogy még 2 hónap hátra van (mindig lefelé csalok ebben a tekintetben...), és csak egy gyerek, és az első, és nem szedek vitamint... Ezek már úgy mennek, mintha beprogramoztak volna. Voltunk tegnap az IKEA-ban, szerintem nagyon olcsón megúsztuk (5K alatt! :)). Megvettük Ficánka első takaróját, meg az első plüssállatát egy kék elefánt személyében. Reméljük, hogy neki is annyira fog tetszeni, mint nekünk :) Szerencsére a házunk építése remekül halad, a jövő hét elején kezdenek burkolni, a hitelkérelmet meg ma beadja a hiteltanácsadónk. Ezen kívül egy nyálas, csöpögős idill az életünk, úgyhogy nem áradozok a gyönyörű időről, a törődő férjemről, a szerető családomról és az izgalommal teli türelmetlen várakozásról, ami Maja egyre közeledő megszületésére gondolva fog el ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése