A négykézlábas villám

Maja remekul all. Sot, remekul lepked (kapaszkodva). De ha valamit igazan gyorsan el akar erni, akkor leveti magat negykezlabra, es teper. Nem egyszeruen maszik - bar szerintem ez egy teves kifejezes a negykezlab kozlekedesre, biztos valami okos tudos talalta ki -, hanem gyakorlatilag a helyszinre szaguld, mint akit puskabol lottek ki. A novekvo pocakkal egyre nagyobb kihivas tartani a lepest. Na meg a napi hatszaz hajolgatas, es a 11 kg-os kistunder emelgetese, cipelgetese - nem is csoda, hogy egeszen emberi sulyt sikerul tartanom :)

Mikroficánka

Oktober kozepere varjuk masodik gyermekunket, akirol a tegnapi ultrahangos vizsgalaton egyertelmuen kiderult, hogy kisfiu :) Most igy, az otodik honap elejen mar oriasi hasam van, egesz hihetetlenul nagy, pedig nem tudtam elkepzelni, hogy lehet nagyobbb mint Majanal. Es meg a fo hasnoveszto idoszak hatravan! Csak hogy erzekeltessem a hasam meretet, leirom tegnapi elmenyeinket a korhazban. A Margitban 2 UH szoba van. a 2. szamuban csinaljak a 18. heti (genetikai) ultrahangot (meg nehany egyebet), a masik szobaban meg egyebeket. Kkint ucsorgok, varok, mar be van a adva a kiskonyvem, 10:15-re van idopontunk, masodikok vagyunk aznap. 11 fele mar kisse turelmetlenek voltunk (fel12-ig kellett a kis Nyusziert visszaernunk Zsuzsikahoz), jon az 1. szobabol a szonografus, ramnez, es megkerdezi: "Flowmetriara?*" mire en magamban: muhahaha! hangosan pedig: "Nem, 18. heti UH, csak ekkora a hasam." Nevetes, nagy kerek szemek, es a szokasos mentokerdes: "Es ikrek?" A valaszom meg mindig baratsagos: "Nem, csak egy gyerek". Eennyiben maradtunk. Amikor vegre sorrakerultunk, az - amugy mar jol ismert - UH-s orvos is kedvesen, de furcsan nezett ram, hogy megis mit keresek a 18. hetes vizsgalaton... aztan kiderult minden. Teljesen koranak megfelelo magzat, mindene megvan, nem sok a viz, szoval minden szuper (bar a kukacon kicsit meglepodtunk) es meg a hasam meretere is van magyarazat. Valoszinuleg az elozo csaszar miatti osszenovesek kovetkezteben teljesen fent van a gyerek. Ahol masnak a mehe teteje van, na nalam ott kezdodik. Azt mondta, hogy ez a vilagon semmi gondot nem fog okozni, csak emlitsem meg az orvosomnak, ha lejjebb keresi majd a gyereket :D *kezdo, illetve nemterhesek kedveert: a 36. hettol vegeznek ilyen, un. aramlasvizsgalatot.

Megszületik

Eljött az idő, hogy megírjam Maja születésének a történetét. Kicsit leülepedett már a dolog, de azért nem szeretnem, ha elfelejteném a részleteket :)
Miután beléptem a 42. hétbe, és már több, mint egy hete unatkoztam a kórházban, tűkön ülve vártam a hétfő reggeli szülésindítást. A türelmem és az erőm is a vége felé közeledett, nem is beszélve szegény férjem lelki erejéről... 2007. július 9-én reggel 8 órakor volt jelenésem a földszinten, a vajúdószobában. A szülésindítás annyit jelent, hogy bekötnek az embernek egy infúziót, amibe oxitocint fecskendeznek, folyamatosan CTG-vel monitorozzák a baba állapotát, és várunk arra, hogy elinduljon kifelé. Mivel az elmúlt egy hétben a "szűk egy ujjnyira nyitott méhszáj" szöveg egyátalán nem változott, illetve Ficánka egy hónappal azelőtt már túllépte a 4000 grammos súlyt, ráadásul nagyon kevés jóslófájásom volt, nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű lesz az az indítás... Mivel nem volt fogadott orvosom, nem volt senki, aki állandóan jött volna magyarázni, de azért nagyjából kiderült, hogy a fentiekre lehet számítani. Szóval vasárnap éjféltől nem ehettem, és csak egy-két kortyot szabadott inni. Reggel hatkor jöttek értem, hogy CTG, majd reggeli helyett (grrrrr...) összepakoltam a cuccomat. Nyolckor rábíztak egy aranyos orvostanhallgatóra, aki lekísért a földszintre. Kicsit túl van légkondicionálva a vajúdó és a szülőszobák is, meleg ruhával nem készültem, egy óra után el is kezdtem fázni :/ Kaptam egy ágyat, egy jó kis CTG-t, és kész. Konkrétan délig (!) ennyi történt. Akkor már kezdtem kiborulni, egyrészt rosszul bírom az éhezést, másrészt nem értettem, hogy mire várnak, olyan sok munka nem volt azért... A négy óra alatt két nőt elvittek császározni, egy csaj meg bejött elfolyt magzatvízzel, és egy fél óra múlva átment az egyik szülőszobába. Ennyi forgalom volt össz-vissz. Elhatároztam magam, és megkerestem azt az orvost, akire a Béla rábízott ott a SOTE II-n. Ennyi hiányzott ahhoz, hogy beinduljanak a dolgok. Azt mondta, hogy voltak spontán összehúzódások, arra vártak, hogy esetleg magától elindul a dolog (MUHAhahaha!)... Mindjárt jön az egyik szülésznő, beköt egy infúziót, és kapok bele oxitocint. Mondtam, hogy ez igazan remek, mert négy órája erre várok... Fél kettőre sikerült is megvalósítani ezeket a borzasztó bonyolult terveket. Most azt nem részletezem, hogy egész idő alatt egy tanuló kislány viselte gondomat, hát elég érdekes volt. Az hagyján, hogy az infúzió bekötésekor én nem nagyon néztem oda, de ő sem. Nem tudom, melyikünk akarta jobban, hogy kész legyünk :)
Felhívtam a drága egyetlenemet, - aki reggel óta ugrásra készen várta, hogy adjak jelet az indulásra - hogy inkább jöjjön be, akármeddig is fog tartani az egész, nincs értelme, hogy én egyedül unatkozom bent, ő meg kiborul kint. Szegény elég rosszul bírja a kórházi miliőt, de inkább ott akart lenni, na meg tudta, hogy nekem is jobb, ha ott van velem. Elkezdődtek a fájdogálások, néha szóltam, hogy vegyek le a CTG-t, mert pisilni kell (ez a hideg meg az infúzió miatt így is kb. óránként volt, hogy nem ihattam), és a férjem kíséretével ki is tudtam menni. Már nagyon unalmas volt a fekvés, úgyhogy ezért sem bántam a viszonylag gyakori pisilést. Percenkénti 10-es cseppszámmal becsöpögött egy egység a karomba. Semmi extra nem történt. Kaptam egy másik infúziós palackot, bele egy újabb oxitocin adagot (percenkénti 60-as cseppszám). Még mindig nem történt semmi extra, nem gondoltam, hogy ebből valami szülésféle lesz... Hat órára már nyilvánvaló lett (nekem legalábbis), hogy ez a gyerek nem, nem és nem akar megszületni... Lassan az orvosom is ezt kezdte gyanítani, és konzultált az osztályvezető orvossal, hogy mi is legyen. Mind a két orvos, illetve két szülésznő egymástól függetlenül ennyit tudott hozzátenni a vizsgálat után a helyzethez: reménytelen. Még mindig szűk egy ujjnyi... És ez így is volt. Fél hétre meglett a döntés, mivel nem volt értelme folytatni, császárral kiveszik Ficánkát. Kaptam antibiotikumot, leborotváltak (ezt spec. sokkal jobban csinálta a tanuló nővérke, mint 10 nappal azelőtt az osztályos nővér!), levettem a ruhákat, és jött is a műtősfiú értem. Addigra a férjem már felhívta anyuékat, akik úton voltak, az egész szülészeten nem történt semmi más... Betoltak a műtőbe, na itt elkezdtem úgy fázni, hogy az egész testem látványosan reszketett, mintha valami rohamom lenne. Bár nagyjából tudtam, mire számíthatok, azért meg voltam ijedve rendesen. Az egész óóóriáspocakot lekenték fertőtlenítővel, kaptam az arcomra a maszkot (közben a fejem fölött ment a szokásos csevej, hogy akkor az a múltkori fodrász...). Két levegővétel, és már el is aludtam. 2007. július 9-én 19:25-kor megszületett Maja. Arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a hasam, mintha még matatnának benne, én meg nem tudok megszólalni. Jesszusom, ezek nem vették észre, hogy már magamhoz tértem, és még nincs is kész! Persze ez nem így volt, pár másodperc után meg tudtam szólalni, és közöltem az egész brigáddal, hogy Basszameg, ez kurvára fáj!
Toltak fel az intenzívre, annyira emlékszem, hogy ott volt a férjem, meg anyukám a pillangós ruhájában, megkérdeztem, hogy a gyerekkel minden rendben van-e, erre édesanyám mondta, hogy igen, gyönyörű, és 4600 gramm és 61 cm. Az intenzíven már elég jól voltam, 9-kor megkértem a nővért, hogy keresse meg a telefonomat, és felhívtam a férjemet. A hasam fájt, de már elviselhetően, a férjem hiányzott, nagyon, és alig vártam a másnapot, hogy láthassam végre a kislányomat...

Kórházban

Hétfőn megbeszéltük Bélával, hogy 2007. június 29-én pénteken megcsászároznak, és kiveszik Ficánkát, ha mar nem sikerült befordulnia. Az nyilvánvaló, hogy így nem tud megszületni a pici kis testével... (Azt tudtak, hogy 4 kg fölött lesz.) Mivel Béla csak július 1-től dolgozott külsősként a SOTE II-n, ifj. dr. Szeverényi Márk gondjaira bízott, aki ott van állományban, és akivel igen jó barátok. Remek, van egy konkrét kórházam, és egy konkrét orvosom, olyan nagy gond ezzel már nem lehet :) Egyre kevesebbet tudtam aludni, és egyre idegesebb voltam. Jobban izgultam, mint az államvizsga előtt, pedig a vizsgák nálam extra izgulással jártak, lévén rendszeresen elblicceltem a tisztességes félkészülést. Szegény uram még jobban ki volt, mint én, hiszen velem legalább történtek a dolgok, de ő legtöbbször kénytelen volt külső szemlélőként jelen lenni... Tehát az utasításoknak megfelelően csütörtök reggel 8 órakor (!) jelentkeztünk a SOTE II felvételi osztályán, teljes cuccal. Így volt ez kitalálva, hiszen a hétvégén átköltözés az új házba, addig én úgyis bent vagyok a kórházban, Sanyi mindent elintéz. Addigra már kiderült, hogy nem az új házba megyünk haza, mert nem engednek beköltözni amíg nem fizetünk, vagy legalább egy papírt nem tudunk felmutatni arról, hogy fizetünk... Szóval Zsuzsikához jövünk majd haza, egy-két hétig elleszünk itt, úgyis elkel majd a segítség. Tíz órára lett is ágyam a terhespatológián, meg is vizsgáltak, elhangzott néhányszor, hogy "jó nagy baba!", szóval a szokásos. Azért biztos, ami biztos alapon leküldtek ultrahangra és CTG-re. Az ultrahangos orvos kérdezte, hogy miért program császár, én pedig közöltem vele, hogy azért, mert nem fordult be a baba, és túl sok a magzatvíz. O rápillantott a monitorra, és közölte, hogy akkor ezeket ki is húzhatom a listáról, mert Ficánka bizony befordult... A kis cseles, megvétózta a megszületést egy észrevétlen megfordulással, amit a mai napig nem értek, hogy sikerült véghezvinnie... Ennek örömére lefújták a programcsászárt, és kis győzködés után péntek reggel hazaengedtek azzal, hogy hétfő reggel jelentkezzek ismét, ugyanis ekkora túlsúllyal (+35 kg) ne hordjam túl a pocaklakot szabadlábon... Igazan remek volt egy ekkora pocakkal, szép nyári időben egy költözést végigasszisztálni :) Rengeteget segített Zsuzsika, Gabica, Gábor és Bani is, Sanyi meg tényleg szenzációsan intéz és szervez mindent, de úgy is szörnyen fárasztó volt... Szombat este pedig mar Zsuzsikánál aludtunk a kihúzható kanapén, az összes cuccunk az új házban (kivéve a kórházi pakk, és Sanyinak 1-2 póló meg gatya). Valahogy már sokkal kevésbé izgultam, mint csütörtökön. Hétfő reggel már úgy mentem vissza a kórházba, hogy ismerősként köszöntöttek a nővérek és néhány hosszabb tavon bentlakó lány is :) Egész héten nem történt semmi. Semmi a világon. Szerintem csakis a vizsgalatok hatására szűk 1 ujjnyira tágult a kijárat, benéztek, a magzatvíz tiszta volt, a szívhang mindig jó, a CTG tökéletes, a flowmetria szintén... Mivel egy hét túlhordás után indítanak, nem volt más dolgom, mint várni... Reggel 5:20-kor ébresztő (úgy értem a takarítónő elkezd éktelenül zajongani, nem lehet rá nem felébredni), 6-kor már vérvétel, stb. (akinek kell), 7-kor sorban állas, szívhang hallgatás, 8-kor reggeli gyors vizit, 8:30 reggeli (1 zsömle és vaj vagy felvágott vagy sajt vagy jam), délben nagyvizit, majd ebed (jujjj), kora délután a szükséges vizsgálatok, 5-kor vacsora (ld. reggeli), 7-kor esti szívhang hallgatás, 6-11 között valamikor nagyon gyors esti vizit (attól függően, mennyi szülés van lent). Ennyi. És ez egy héten át - ááááááááááááááááááááááááááááá. A végére iszonyatosan türelmetlen voltam. Már alig bírtam cipelni a pocakot, szerettem volna, ha kibújik a kisasszony, nagyon vártam már, hogy Sanyi is végre a kezében tarthassa, ne érezze magát annyira tehetetlennek... A végső időpont 2007. július 9-e volt, ha magától nem születik meg Ficánka, akkor egy hét túlhordás után, hétfőn elindítják kifele...

Program

Most már aztán nem kell a bizonytalanon aggódnunk. Béla hétfőn jól megmondta, hogy mi fog történni. Csütörtökön reggel 8-ig kell jelentkeznem a kórházban felvételre (MUHAHAHA!), és péntek reggel kiveszik Ficánkát. Kicsit még rá kell készülnöm erre a dologra, mert a rendes szülésre készültem, de hogy a császárnál mi hogy van, az meg nem teljesen kristálytiszta... Kicsit érdekes volt persze ez is, mivel próbált Bélánk kapacitálni, hogy megcsinálja szerdán vagy csütörtökön a Szabolcs utcában. Mondtam, hogy inkább ne :) Látta, hogy hajthatatlan vagyok, úgyhogy felhívta a haverját a klinikán, meg beszelt a proffal. Remélem ők is úgy gondolják, hogy pénteken kiveszik Maját, mivel Béla csak július 1-től dolgozik náluk :-o De azt mondta, hogy ez nem probléma :D A Szabolcs utcás ötlet nem tetszett. Egyrészt nincs túl jó híre annak a szülészetnek, másrészt meg már rákészültem a SOTE II-re, ami mégis csak egy szépen felújított klinika, ugye... Úgy tűnik hétvégére lesz gáz-telefon-tv-internet az új házban, ahova a drága férjecském átköltözik, amíg én orvosi felügyelettel töltöm az első napokat 2in2. Izgulunk. Nagyon. És nagyon varjuk mar, hogy magunkhoz ölelhessük a kislányunkat :)

Szabadlábon

Hát kérem az ez utolsó hét, amit szabadlábon töltök Ficánkával a pocakban. Hétfőn azt mondta a doki (aki nem a Béla volt...), hogy minden szuper, a gyerek nem igyekszik kifele, jöjjek jövő hétfőn is, de az utolsó hétre befektetnek. Én ez ellen egy kicsit azért tiltakoztam, t.i. az ellen, hogy csak a jövő heten kell befeküdni... A császár biztosnak tűnik, ugyanis folyamatosan a buksi fejével felfelé tartózkodik a kis szumóbirkózó (akit a 37. heten 3850 gr súlyúnak mertek - ajjaj...). Már borzasztó nehéz ez a sok plusz kiló, főleg így 40 fokban. Nem tudok már semmit csinálni, és a gép előtt ülés sem egy leányálom - legalábbis ha kis idő eltelte után a lábfejemre nézek. Állandóan a tv előtt feküdni sem túl érdekes. Persze az a lényeg, hogy Maja jól érezze magát - és ez megvan, legalábbis az állandó tombolásból erre lehet következtetni :D Összeraktuk a kiságyat, roppant jól sikerült! Csak egyszer kellett utána szétszedni egy részét, hogy helyesen csavarozzuk oda az odacsavaroznivalót. Per pillanat a következő megválaszolhatatlan kérdések foglalkoztatnak minket: 1. Vajon mikor születik Maja? 2. Vajon mikor tudunk beköltözni a házba? 3. Vajon megkapjuk a hitelt? 4. Vajon hova megyünk haza a kórházból? Nos, ilyesmi, de valahogy úgyis minden megoldódik. Addig is igyekszem a madonna-imidzsnek megfelelő bugyuta félmosollyal szemlélni a történéseket, és nem idegeskedni semmin, azzal meg sosem került előbbre egy ügy sem. Ugye? Ugye!

Atvitel

Néha szoktam mondani az uramnak, hogy lecsatolom én ezt a pocakot, most vigye ő egy kicsit... Általában lelkesen bólogat, de ugyebár nem annyira sikerül megvalósítani igaziból. Tegnap MSN küldtem át valakinek a képtárban is fellelhető fotót az óóóriáshasról. A kép neve pocak ugyebár. Aszondja nekem az MSN amikor elkészült a művelet: pocak átvitele befejeződött. Egy pillanatra elábrándoztam, hogy de jó is lenne... :) Sebaj! Mar nincs sok hatra! De fura lesz nem lehasalni mindent...

Mozi-Védőnő-Béla

Igen, lusta disznó voltam írni, pedig annyiszor neki akartam látni! De már ez sem könnyű, mivel ugyebár a billentyűzet is minimum pocaktávolságban van... A múlt héten egyszer csak azt mondtam az én drága uramnak (miután a délután elhangzott kérdésére, miszerint Ugye ma nem megyünk sehova, megihatok egy sört? azt feleltem, hogy Persze.) szóval azt mondtam, hogy most menjünk el moziba, állítólag egész jó a Karib-tenger kalózai 3... Hát annyira nem volt jó, iszonyú idegesítő ez a Keira Knightley a béna műtött orrával, meg az ocsmány szájával, az egész mű fejével... broaf! Viszont nagyon hosszú volt, én meg gondoltam egy kis pattogatott kukoricától mi bajom lehet? Haha! Egyrészt a film második másfél órájában egyre jobban kellett pisilni, másrészt a végén nem tudtam visszavenni a lábamra a papucsot (Shrek feeling és látvány megint...) Arra persze nem bírtam magam rávenni, hogy lemenjek azon a rengeteg lépcsőn, mert utána megint fel kellett volna menni rajtuk... pffff. Ez a 9. hónap nagyon gáz dolog. Valamelyik nap asszem véletlenül nem engedtem be a védőnőt. Egyrészt ez nem nagy veszteség, másrészt miért kell délelőtt bárhova is beállítani szó nélkül? Harmadrészt pedig mire a második csöngetés után kipingvinezek a kapuig, mar árkon-bokron túl jár, bárki is az (és ebbe a bárkibe egy eltévedt háromlábú kecskét is beleértek...) Sebaj, hétfőn úgyis kell menni hozzá, ha minden igaz, utoljára. YES! Voltunk tegnap a Bélánál. Erről most csak dióhéjban... 95 kg a súlyom per pillanat (vagyis volt tegnap délután). A +30 kg felét teszi ki szerintem a Ficánka, a magzatvíz, a plusz cuccok (lepény, vér stb.) meg a visszatartott víz... Szóval a Béla, mint relatíve fiatal szülész-nőgyógyász, roppant érdekesen reagált a Mennyit hízott eddig? kérdésére adott 30 kilót. válaszomra. Először meglepődött, hogy ő ilyennel még nem találkozott (majd fog ;)), majd megijedt egy picit - persze jobb, mintha vállat vont volna. A lényeg az, hogy valószínűleg befektet hamarabb a kórházba, hogy szemmel tudjanak tartani. Ráadásul ha Ficánka nem fordul be szépen fejjel lefelé, akkor császármetszéssel fog a világra jönni (ami persze a várhatóan nagy súlya miatt több oldalról is indokolt lehet...) Szóval kontroll UH, még egy nagy labor, és hétfőn ismét Béla... Már tényleg csak napok kérdése, és itt lesz köztünk Maja... Annyira izgulunk!!! (Én is, de Apa főleg ;))

Óóóriás-Ficánka

Múlt csütörtökön voltunk az UH kontrollon, ami ugye a túl sok magzatvíz miatt kellett. Ahogy gondoltuk, nincs semmi kóros, semmi igazi probléma. Viszont megmérték megint a kicsikénket. 32. heten 2475 gramm. Három hét alatt egy kilót hízott, ami nagyon szép teljesítmény tőle! Csak engem aggaszt egy kicsit, hogy hogyan fog a világra jönni... Sebaj, ezen meg ráérünk aggódni, mivel az biztos, hogy bent nem marad... Az viszont meg mindig bizonytalan, hogy melyik kórházban fognak segíteni nekünk, hogy simán megszülessen. Ma azt mondta a Béla, hogy a mai nappal meglepetésszerűen bezárták a Honvéd kórház szülészetét, ahova a Margitból ment volna, és a felvetésemre, miszerint a MÁV-ot néztem ki, mint B-terv, azt válaszolta, hogy nem kell aggódni, megvan az új hely, SOTE II. Remek. Fő a biztonság, az állandóság és a kiszámíthatóság... :-o Mivel tömbösíteni szoktuk a programokat, az orvoslátogatás után betértünk a Mária nagykerbe, és végigsétáltunk - úgy másfél óra alatt, egy óriási listával meg egy tollal a kezünkben. Egy-két kivétellel mindent megvettünk, és már csak pár apróság (na meg egy nagymosás...) hiányzik ahhoz, hogy hátradőlve várjuk Maja érkezését. Persze az sem lenne túl nagy baj, ha elkészülne az új ház, és be tudnánk költözni, de majdcsak lesz valahogy ;)

Gyogyultan

Hála Istennek két hét alatt (némi antibiotikumos segítséggel) sikerült kilábalni a betegségből, bár Sanyi azért elkapta, biztos ami biztos. Szereztünk még gyógyszert, és most már minden oké. Csütörtökön megyünk a plusz ultrahangra, péntekre meg kinéztem egy jó kis snookerversenyt, annyira magával ragadott minket a világbajnokság! Sőt, lehet, hogy elmegyek egy nemzetközi birói tanfolyamra is... Na nem most, mert a golyók nagy részét nem tudnám visszatenni az asztalra, de mindig is tetszett az a fehér kesztyűs pakolászás. Egyre többet gondolok arra, hogy milyen lesz, amikor Maja megszületik... Hazajövünk egy kis 4 napos csomaggal a kórházból, és...? Valahogy nekünk kell etetni, fürdetni, babusgatni, elaltatni, megvigasztalni, de ezekre mind magunktól kell majd rájönnünk! És ha nem fogja jól érezni magát? Ha csupa hülyeséget csinálunk majd vele? Ha túl hideg/meleg lesz a szobában/a fürdővíz/az ebéd/az öltözéke? Ha túlféltjük/nem vigyázunk rá eléggé? Aztán a nagy aggódás közepette általában Apánál lelek egy kis biztatást, aki szerint jó szülők leszünk. És ő tudja :) Akkor egy ideig nem aggódom...

Triumvirátus

Tartom magam ahhoz az elhatározáshoz, hogy nem hagyom őrizetlenül Maja blogját, még ha sok írnivaló nincs is... A betegség továbbra is győzedelmeskedni látszik. A torokgyuszi-köhögés kiegészült a náthával, a triumvirátus elleni küzdelemben társam csak a Tantum Verde pasztilla (napi max. 4 db) és dr Theiss lándzsás utifű szirupja (broaaaf). Igen, persze, es sok-sok citromos tea. Tegnap elutaztunk Szegedre (csak egy oda-keresztelő-ebéd-vissza út volt), ahol új szemszögből világított rá a keresztelő lelkész, hogy miért is bűnös minden halandó. A magyarázat mégpedig az, hogy a Biblia világosan tartalmazza a következőt: A bűn zsoldja a halál. Mivel mindenki meghal, ezért mindenki eredendően bűnös. Ezt csak azért írtam le, nehogy elfelejtsem, mert érdekes megközelítésnek találtam. Ficánka szerencsére jól van, amíg még elfér, addig teljesíti a napi hancúr-adagot, és egyre látványosabban és viccesebben tologatja kifele különböző testrészeit :)

Szögesdrót reggelire!

Micsoda naivitás volt azt hinnem, hogy egy egész ősz-tél-tavaszt megúszhatok köhögős megbetegedés nélkül! Ha máshogy nem, hat elkapom valakitől - ha mar egyedül nem sikerült beszerezni... Mar a köhögés is elég bosszantó önmagában így a 31. hétben, a torokgyuszi meg csak hab a tortán. Igazan remek háziorvosom véleménye szerint a kamillás inhalálás pont megteszi, semmi gyógyszer. Ez a tegnapi véleménye volt, a mait hamarosan kikérem. Most már értem (vagyis éjjel kettőkor megértettem), hogy is jutott eszébe annak az igazan tehetséges reklámszakembernek az Ötlet, amiben szegény nőci a(z üres) makarónit próbálja legyűrni, és hirtelen szögesdrót lesz belőle... Bár... van egy másik lehetőség, valaki a teámba éjjel késeket csempészett... Ficánkával minden rendben - szerintem, mert a védőnő és az orvos is kezd aggódni a sok hízás miatt (a heten elérjük ketten együtt a 90 kg-os súlyt... izé...). No pánik, vérnyomás 95/60, vizesedés csak bokánál, nem lesz itt kérem semmi porbléma. Viszont Béla kért a sok magzatvíz miatt egy UH kontrollt, legalább meghallgatom megint milyen gyorsan ver a szíve :-o Semmiség az az 1-1 1/2 órás várakozás ezert az élményért ;) Haha! Ezt meg muszáj leírnom! Tegnap volt az első (és mindezidáig egyetlen) olyan élményem, amikor valaki kicsinek találta a pocakot a hetek számához képest! Muhahaha! Persze a háziorvos volt az, de felüdülés volt azok után, hogy a nagy többség arról érdeklődik, hogy holnap szülök-e, vagy csak a jövő héten ;) És még 2 hónap (!) hatra van...

Búvárközpont

Kevés újdonság van (szerencsére) Ficánkával kapcsolatban. Voltunk 2 napja UH-n (29+0). A súlya 1330 g, egyéb méreteket nem mondtak, de méregette a szonográfus a feje átmérőjét, a lábszárcsontját stb. Szokás szerint ezek az értékek egy héttel idősebbnek mutattak, de ez ugyebár nem colstok. Most már papírom is van róla, hogy a kickbox mellett egy másik sportot is előszeretettel űz, hiszen annyi a magzatvíz, hogy egy búvarközpontot is berendezhetett magának! Végre egy kis magyarázat a pocak irtózatos méreteire. Majd 30+0-nál csinálok egy képet, és kiteszem, hadd röhögjön más is :) Bárkivel találkozom, azonnal el kell mondani, hogy még 2 hónap hátra van (mindig lefelé csalok ebben a tekintetben...), és csak egy gyerek, és az első, és nem szedek vitamint... Ezek már úgy mennek, mintha beprogramoztak volna. Voltunk tegnap az IKEA-ban, szerintem nagyon olcsón megúsztuk (5K alatt! :)). Megvettük Ficánka első takaróját, meg az első plüssállatát egy kék elefánt személyében. Reméljük, hogy neki is annyira fog tetszeni, mint nekünk :) Szerencsére a házunk építése remekül halad, a jövő hét elején kezdenek burkolni, a hitelkérelmet meg ma beadja a hiteltanácsadónk. Ezen kívül egy nyálas, csöpögős idill az életünk, úgyhogy nem áradozok a gyönyörű időről, a törődő férjemről, a szerető családomról és az izgalommal teli türelmetlen várakozásról, ami Maja egyre közeledő megszületésére gondolva fog el ;)

Campona

Hetekig fűztem az uramat, hogy menjünk el a Camponába :) Persze nem sikerült rávennem, de kompromisszumos megoldásként megnéztük az Árkádban lévő H&M-et, és ismét teljes mértékben nélkülözhetetlen darabokkal gazdagítottuk Maja ruhatárát... Hm... nyilván... A lényeg, hogy ma véletlenül mégis megyünk a Camponába. Vagyis mellette lesz egy program, de ha mar ott járunk, ugye :) Megnéztem az autós útvonaltervező oldalon, hogy milyen messze is van ez tőlünk, hát kérem szépen 38 km (!) csak oda, tehát 76 oda-vissza. Mar majdnem a Balatonnál lennénk ennyi erővel... Ficánka jól van (azt gyanítom), bár mostanában azt a rossz viccet űzi velem, hogy legszívesebben lefelé rugdos. Egész szerény anatómiai ismeretek is elegendőek ahhoz, hogy el tudja képzelni mindenki, ez milyen kellemetlenségeket okoz... Sokkal mókásabb volt, amíg fölfelé rugdosott, ahol Apa is látta :) Sebaj, majd fordul még a kocka! ...vagyis Ficánka! Tegnap megvettük Maja babakocsiját, nagyon klassz! Szürke-világoskék, és már majdnem össze tudom csukni ;) A következő posztot a bürokrácia útvesztőinek kibogozásara - de legalábbis a gőz kiadására - szánom, meglátjuk, mennyire nyugszom le addig...

Tavasz

Úgy tűnik megérkezett végre! Itt van, és nem csak megmutatja magát, hanem tényleg beköszöntött A TAVASZ :) Kiraktuk a kerti bútort a teraszra, és süttettük az arcunkat, olyan jó volt! Szegény Maját véletlen beterrorizáltam a minap... Nem vettem eszre, hogy a DonPepében csípős kecsapot tettem a pizzára, csak az első falatnál... Azért megettem (ha mar ilyen hülye voltam), de szegény egész délután pörgött, mint a motolla :) Nem is baj, az előző három napban olyan lusta volt, mint az apja. Ma szépen komótosan rugdalózik, csak annyira, hogy érezzem a fészkelődést, vagy hogy ne zsibbadjanak el a végtagjai. Az egészségügy malmai őrölnek fel szép lassan, elveszett valami leletem (a XIII. kerületi védőnőnek küldték, de ő nem kapta meg...), nem sikerül időpontot kérni az UH-ra (sosem veszik fel, mármint 9-10 és 14-15 között, mert akkor lehet őket hívni), és még pontosan nem tudom, hogy mikor zárják be a kórházat, ahova terhesgondozásra járok... Sebaj, Maja jól van, Apának mostanában jól megy a munka, én meg csak feleannyi édességet eszem, mint amennyit bírnék ;)

Helyzetjelentés

Elhatároztam, hogy nem fogom elhanyagolni Maja blogjának a vezetését. De hát szerencsére nem történik semmi! Azért néhány érdektelen dolog, címszavakban: - Benne vagyunk a Fóti Szemlében, mint februárban házasodott pár :) - Sokat vérzik az orrom, vettem tengervizes sprét, amit amúgy Ficánka is használhat majd 15 napos (!) korától, ha véletlen náthás lenne... - Folyamatosan pánikolok, hogy még alig van meg valami cucc abból, amiket be kell szerezni. Mindjárt ki is nyomtatom a listát.... - Maja nagyon komoly rugdosó-partikat tart odabenn :) Nem is tudom, egyáltalán napirendre tudok-e térni a dolog fölött valaha is, annyira vicces maga az érzés is, na meg a látvány! - Szeretnem, ha a második gyerekünk fiú lenne, és nem lenne hányingerem, és nem kéne állandóan ennem, mert a rengeteg plusz súly miatt nagyon hamar elfáradok :( - Undok, buta eső... azután a tavasz-kóstoló után, ami a múlthéten boldogított minket, igazan jöhetne az IGAZI rügyfakasztó ragyogó napsütés! 

Így készült...

Tudatosan készültünk a gyermekvállalásra, és mivel a legelső hónapban nem sikerült, az első olyan dologgal erősítettünk be, ami egyértelműen útjába állhatott a dolognak - mindketten letettük a cigit egyik napról a másikra. Elmentünk Bécsbe egy többnapos versenyre, és miután hétvégén hazajöttünk, hétfőtől nem volt több dohányzás.... Sanyinak talán nem volt olyan nehéz, mert ő amúgy is hol leszokott, hol cigizett, de én egy fél éves szünettel mar 15 éve dohányoztam. Mindig is tudtam, hogy ez (t.i. a gyermekvállalás) az egyetlen dolog, ami megfelelően tud motiválni arra, hogy ne cigizzek, hiszen szeretek (szerettem) dohányozni. Az első pár hét nehéz volt, de mivel mindig is azt tartottam, hogy a leszokás kizárólag önuralom kérdése, kibírtam. Valahogy Sanyi sokkal könnyebben vette az akadályt, de ez megváltozott, amikor október végén kiderült, hogy a második próbálkozás sikerrel járt :) Onnantól csak különösen kiélezett helyzetben jutott eszembe, hogy na, most jó lenne rágyújtani... de természetesen a realitástól ez nagyon távol állt, remekül elrendezi ezt a természet a folyamatos hányingerrel, és a cigifüsttől való undorral :) Szóval így történt, hogy októberben beköltözött a pocakomba Maja, aki egész július 1-ig ott fog lakni, és szerencsére láthatóan jól érzi magát :)