Két iskolás, egy óvodás – az első félév

Nagy izgalommal vártuk 2015 őszét, hiszem Mira végre óvodába, Márk pedig iskolába ment. Bár nagyon szerettük volna Márkot is az Ökuba vinni, ahova kis barátja, Joci is ment, sajnos az az iskola nincs felkészülve SNI-s gyerekek ellátására, így más lehetőség után kellett néznünk. Mira természetesen Judit nénihez készült nagy lelkesen, a Napraforgó csoportba, ahova a testvérei is jártak.

Az iskolakezdésre való készülődés izgalmasan telt, táskát, ceruzák, füzetek álltak halomban a nappaliban, és nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy az utolsó füzetet is ugyanolyan lelkesedéssel kötöttem be, mint a legelsőt. Sebaj, lesz ez még rosszabb is három év múlva, amikor mindhárman iskolások lesznek!

Szeptember elsején készen állt minden és mindenki a tanévkezdésre. A terv az volt, hogy reggelente én viszem őket egy kört megtéve, délután pedig Sanyi és Gábor felváltva hozzák majd őket haza, szintén egy körrel. Ez a nagyszerű elmélet már a második héten teljesen megdőlt, ugyanis Márk sulija Budapesten van, és bár nyugodt forgalom mellett 22 perc csak az út, reggelente ez akár 40-45 percre is felkúszik a csúcsforgalom miatt. Ha előbb elvittük a szomszéd faluba a testvéreit (Maját legkésőbb 7:45-re, utána Mirát, majd Márkot, akinek csak 8:30-ra kell beérnie), több mint egy órásra rúgott az autókázás Márk számára, ami neki, aki amúgy is utál autóban utazni, kibírhatatlan volt minden reggel. Két hét után kipróbáltunk egy új felállást, mégpedig azt, hogy két kocsival szállítmányozzuk a gyerekeket az intézményekbe, így én csak Márkot viszem, aki a kocsiban reggelizve általában 30 percen át bírja az utat, és amikor már látjuk a célt, akkor borul ki. Az utazásban a következő dolgok vannak nagy segítségemre: a már említett reggeli (2-3 szelet kalács), táblagép, Morning Show, olykor beszélgetés. Az állandó elem a reggeli, a többi változó mértékben tart számot az érdeklődésére. Az új tervem az, hogy veszek végre néhány CD-t, és hallgatjuk pl. a Túl a Maszat-hegyen hangoskönyvet, remélem, egy ideig jó lesz.

A hazafelé úttal ugyanúgy jártunk, mint az odaúttal – csak elméletben működött a nagyszerű tervem. Azt álmodtam meg, hogy először elmegyünk Márkért (16:00), aztán Miráért (16:30), aztán Majáért (16:45), de sajnos ez nem jött össze, mert Márknak nem vált be az összevont napközi. A napközis létét aláásták az idegen gyerekek, a sokkal kevesebb korlát, amihez viszonyulni tud és a fárasztó délelőtt, ami miatt már nem tudta tartani magát délutánra a rendkívül ingergazdag környezetben. Mivel Márk mottója az „én nem megyek sehova, már mindenhol voltam”, ő nem nagyon bánta, hogy 13 órára megyünk érte minden nap (kivéve pénteken, amikor 2-ig fejlesztésen van). Egy csapásra megszűntek a magatartásbeli problémák, délelőtt, a tanórák idején még nagyszerűen tudja moderálni magát, délután pedig itthon van, ahol a legjobban szeret lenni. Ez nekünk nagyon furcsa, mivel Maja még 16:55-kor is képes duzzogni, hogy „ilyen korán” jöttünk érte, pedig az iskola kapuján 17:00-kor kattan a lakat. Mira is egyre jobban megszokja az ovit, vidáman játszik délután, és mostanában már inkább tovább maradna, nem szalad azonnal az aktuális „megmentőjéhez, aki megy érte az oviba. Csak ízelítőként leírom a gyerekek szállítmányozási menetrendjét egy átlagos hétfői napon:

Gábor: Maja+Mira itthon be → Maja sulinál ki → Mira ovinál ki

Én: Márk itthon be → Márk sulinál ki

Sanyi: Márk sulinál be (13:00) → Márk itthon ki Maja sulinál be (14:30) → Maja hittanon ki Márk itthon be (15:45) → Márk hittanon ki → Mira oviban be → Maja+Márk hittanon be → Maja+Márk+Mira itthon ki

A következő részben a tanulmányi előmenetelekről írok pár sort, és arról, hogyan kapott Maja magatartásból kettest (!) :)