2015. szeptember 3., csütörtök

Sulikezdés Márk módra

Kis színes szeptember 2-ról, a második tanítási napról:

Szóval, Márk jól érezte magát, jól is viselkedett, egyszer volt sírás, mert a játszótéren a vizesflakonja beleszorult valami játékba és nem tudták kivenni (egy sima bolti félliteres műanyagflakon, víz volt benne, szóval semmi dráma :D), de Sylvi néni könnyen megvigasztalta.

Szóval, a második nap után is vidáman indulunk haza 1-kor, és abban a pillanatban, hogy kiléptünk az iskola kapuján, ott a lépcsőn elkezdett visítani, rinyálni... Olyan komikus volt a helyzet, hogy el is nevettem magam, és kértem, lépjen vissza kettőt, mert úgy látszik, az iskola épületében nem működik a rinyálás, csak ha kilépünk. smile hangulatjel


A nagy gondja mégpedig az volt, hogy ma sem tanultak semmit. Nem kellett egyik tankönyv sem. Nem kezdtek írni tanulni sem. Kész katasztrófa, ami egy 4/10-es kiboruláshoz vezetett 13:04-re.
A megoldás, amit hirtelenjében ki tudtam találni, az lett, hogy elmentünk a Krasznár és fiai boltba, ami meglepően közel van, és vettünk egy írástanulás gyakorlót (ugyanattól a kiadótól, ahonnan a tankönyveik is vannak). Boldogan nézegette hazáig, majd a kötelező csendes pihenő lejártakor percre pontosan megjelent itt nálam az irodában a feladatlappal és egy grafitceruzával, hogy akkor most kezdjük is. Délután egy kicsit még játszott, majd megint elővette a feladatlapot, és összesen vagy 8 oldalt megcsinált. grin hangulatjel

Hát, így kezdjük mi a sulit! Remélem, a lelkesedés sokáig megmarad. grin hangulatjel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése