Első nap

Megszületett végre Maja! Feküdtem az intenzíven, úgy este 10 óra körül volt az idő, és tudtam, hogy most aludnom kell. Alszom, mindjárt reggel lesz, és láthatom a kislányomat! Megölelhetem a férjemet! Gyorsan, aludni kell, gyorsan-gyorsan-gyorsan... Persze sikerült elaludni, de kb. tizenötször ébredtem fel, mivel sosem alszom háton. A torkom baromira fájt, köhögnöm kellett, ami friss császársebbel nem valami mókás... Nem is tudtam, hogy becsöveznek az altatáshoz. Viszont a katétert is már altatásban rakják fel, ez jó ötlet volt tőlük. Felébredtem úgy 4 óra felé, és már nem is tudtam visszaaludni. Alig vártam, hogy a kórházban is elinduljon végre az élet... Na, gyerünk már! Itt is kb a fél hat volt az az időpont, amit már reggelként aposztrofálnak, és mivel eléggé aktív voltam, rögtön jött az egyik nővérke, hogy akkor hajrá, keljek fel, menjünk mosakodni. Ez tényleg nem volt egyszerű, de főleg azért, mert az ízületeim miatt nem tudtam rendesen a kezemre támaszkodni... Persze azért sikerült, és már túl akartam lenni az egész hercehurcán, hogy átkerülhessek a gyermekágyas szobába, és láthassam Ficánkát! Reggel 8-ra, a vizitre már elég jól voltam. Délután kettőig kellett várnom, hogy meglegyen az üres egyágyas szoba. A fennmaradó időt remekül el lehetett ütni azzal, hogy nekiindultam a wc-túrának, ugyanis az egész osztály pont ellenkező végén volt a mosdó... Egyszer felhoztak a Bucifejűt, miután egy epidurállal szült lány utódáért leszóltak a csecsemőosztályra, én pedig mondtam, hogy még nem is láttam a lányomat... Egyúttal őt is felszállítmányozták, és találkoztunk végre! Óriási volt, és nagyon-nagyon szép. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ez a kis Bucifejű Ficánka egy napja még bent volt a hasamban! Napokba telt, mire hozzászoktam a gondolathoz, hogy ez az én kislányom. Szegény anyuékat reggel 8-ra odarendeltem, de hát ki a fene gondolta, hogy délután kettőkor tudok csak átmenni egy rendes szobába! Bár az intenzívre nem engednek be senkit, én kimehettem egy rövid időre találkozni velük, ez azért nagyon jó volt, ők is látták, hogy jól vagyok, meg én is találkozhattam végre a családom egy részével. Délután anyuék segítségével beköltöztem az egyik egyagyas szobába (van TV és nincs csótány, valamint egy másik egyágyas szobával kell csak megosztani a normális állapotú fürdőszobát!). Felhoztuk a csecsemőosztályról Ficánkát, aztán végül jött az uram, és együtt csodáltuk ezt a kis Tündérkét, aki két nappal azelőtt még kirúgta a pocak oldalát...

Valahogy eltelt a következő három nap is, kiszedték a varratokat, elindult a tej, és végre hazajöhettünk. Volt itt néhány pillanat, ami pályázhat az életem legboldogabb perce címre, de ezek a mai napig csak egyre többen lesznek. Igaza volt azoknak, akik szerint a gyerek a legfontosabb dolog az életben. Amikor megszületik ez a kis csöppség, átértékel az ember mindent egy pillanat alatt. Nem számít más, csak az, hogy így lettünk igazi család. Apa, Anya és Ficánka.