Az útibeszámolóm első részében az utazásról, a szállásról és az első napi élményekről írtam, a második és a harmadik részt a Legolandben eltöltött két napnak szentelem. És a két nap alatt két teljes napot értek. Mivel még nincs főszezon, ezért hétköznap 10-től 18 óráig van nyitva a park, a játék- és élményelemek 17 óráig üzemelnek. Dániai tapasztalatainkból kiindulva úgy terveztük, hogy 10:00-kor lépünk be a parkba, és 18:00-kor hagyjuk el azt - ez nagyjából így is sikerült. :)
Mivel hétfőn, az érkezés napján már felkerestük az üdülőfalut, tudtuk, hogy merre kell mennünk reggel Legoland bejáratához. Kicsit riasztó a parkoló mérete (kb. 6000 autó fér el), de szerencsére még csak kb. 100 autó volt ott, amikor érkeztünk. Az otthon kinyomtatott jegyünkkel simán beléptünk a kapunál, majd én elindultam Márkkal, megszerezni neki a Dániában már olyan jól bevált karszalagot, ami neki és a kísérőjének biztosítja, hogy ne kelljen várni az attrakcióknál. Dániában rendkívül olajozottan működött a karszalagos rendszer. Megálltunk egy játék kijáratánál, ahol beengedett minket az animátor, majd a menet végén megvártuk a többieket, akik a rendes sort kivárva általában 20 perccel később következtek. Ez Márk számára is elfogadható volt, és egyértelműen elősegítette a legnagyobb auti probléma, a bizonytalan várakozás és bejósolhatatlanság leküzdését.
Kinyomtattam és kitöltöttem a honlapjukon található nyomtatványt és lemásoltam a nemzetközi auti kódot tartalmazó orvosi papírját is. Az információs pultnál nem volt senki, így bementünk az éves bérlet irodába érdeklődni. Pár perc után sorrakerültünk, és az ott dolgozó hölgy megkért minket, hogy kint várjuk, mindjárt jön egy kollégája. Kimentünk Márkkal, és kb. 10 percet vártunk az extra karszalagokkal foglalkozó hölgyre, aki végül kedves volt és segítőkész. Ez is megvolt, indulhattunk kalandozni.
Dániai tapasztalatainkra támaszkodva először a legnépszerűbb játékhoz mentünk, mert ott a nap folyamán egyre nagyobb lesz a sor. Itt az újdonság idén a The Great Lego Race, ami egy egészen pontosan olyan hullámvasút, mint a dániai Xtreme Racer, viszont van benne egy jelentős csavar: egy VR szemüveggel felszerelve a sima hullámvasutazás helyett egy igazi LEGO autóverseny élményét nyújtja széteső pályával, hajszával, száguldással megspékelve. Sajnos a karszalagnál elvesztegetett idő máris megbosszulta magát, az amúgy igen hasznos, várakozási időt jelző futófény 40 percet jósolt sorbanállásra, pedig még fél 11 sem volt. Abban maradtunk, hogy én megyek Márkkal a karszalag nyújtotta lehetőség szerint, a többiek pedig kivárják a sort. És itt el is kezdődtek a problémák, amikre egyáltalán nem számítottam. Nem volt a láthatáron egyetlen animátor sem, aki az erre kijelölt helyen (a kijáratnál) beengedett volna minket. Pár perc alatt sikerült kerítenünk egy ott dolgozót, aki elkezdett faggatózni, Márknak pontosan mi baja, mert nem biztos, hogy felülhet erre a játékra (Dániában ez volt a kedvence, azért az szép kezdet lett volna itt Németországban, ha nem engedik rá felülni). Tisztáztuk, hogy azért van karszalagja, mert a várakozás okoz problémát, így végül bebocsátást nyertünk - kb. 10 perc huzavona után. Egészen a hullámvasút beszállókapujáig jutottunk, ahol közölték, hogy a karszalagos utasok nem kaphatnak VR szemüveget, csak sima hullámvasútként vehetik igénybe a játékot. Sebaj, felültünk rá így, szerencsére így is jó élmény volt. Nekünk - a többiekről ez már nem mondható el maradéktalanul :D Sanyi tökéletesen ismeri a korlátait, így az ilyen játékokra már fel sem ül, én egy kicsit szenvedek a tériszonyom miatt, de amúgy rajongok a hullámvasútért. Maja és Gábor igazi vidámparki fenegyerekek, Mira kérdéses volt, de úgy döntöttünk, majd az első menetnél kiderül, szereti-e az ilyesmit, vagy sem (szereti). Szegény Zsuzsika volt a VR aznapi áldozata, ugyanis nem tolerálta a szervezete ezt az élményt, így a nap nagy részében hányingerrel küszködött.
Az előre megbeszéltek szerint a következő állomásunk a Hyundai Legoland Driving School volt, számomra meglepő módon a gyerekek ezt várták a legjobban az összes játék közül. Dániában is van egy ugyanilyen, bár azt legutóbb a Seat szponzorálta, imádták három éve, sőt, a mai napig játszanak az ott kapott jogosítványukkal. Ezúttal kb. fél órás egyeztetés és alkudozás következett, és a végére el is döntöttem, hogy másnap nem kérünk karszalagot. Ennél a játéknál fel kell iratkozni a nap során kijelölt időpontok egyikére, külön díj is van, gyerekenként 10 €, a program kb. 45 perc. Ebből 15 perc a jogosítvány elkészítése, 15 az oktatás és 15 a konkrét vezetés a pályán. Először is arról akart a néni lebeszélni, hogy egyáltalán részt vegyenek a gyerekek a programon, hiszen úgyis németül van, ami unalmas lesz nekik. Aztán arról, hogy Márk részt vegyen, mert a karszalag... Aztán arról, hogy Mira részt vegyen, mert még nem tud olvasni (???). Hozzáteszem, még magyar nyelvű orientációs lapot is tudtak adni a fő szabályokról (pl. felemelt kézzel kell jelezni a pályán, ha valami gond van, illetve tilos kiszállni az autóból stb.). Végül beszélt a főnökével, és Mirát sajnos nem engedték felülni azzal a címszóval, hogy a biztosításuk előírja, hogy csak olvasni tudó gyerekeket fogadhatnak az attrakción. Pfff...
Mirácska így kissé szomorúan ment az ovis szekcióba (3-6 év), de ott kétszer is körbement a kisautón.
A következő attrakció a Flying Ninjago volt, ami leginkább egy kiesésbiztos hullámvasútra hasonlít, csak az utasok felülről vannak rögzítve. Itt is megkerestük a kijáratot, aztán vártunk a személyzetre, aztán vártunk, amíg telefonált az animátor, mert ő "nem biztos benne, hogy ezzel a karszalaggal fel lehet ülni erre a játékra", majd vártunk tovább egy illetékes megérkezésére, aki 4 betűt firkált fel Márk karszalagjára, és aláírta. Szerencsére Márk ezt viszonylag jól viselt,e én viszont nagyon bosszús voltam, mert 3 játék és az igénylés során összesen majdnem 1 órát vártunk pluszban a karszalag miatt. Aminek az az egyik célja, hogy ne kelljen vele várakozni!!!
Az után jött a nagy kedvenc, a Sárkányos hullámvasút, ami egy klasszikus, kinetikus energiával működő játék. A vonat először kanyarog a váron belül, ahol különféle legojeleneteket lehet megnénzi, majd a sárkánnyal szembesülve kirobog a szabadba, és néhány fel-le futammal zárja a menetet. Mirának ez lett a kedvence, a két nap alatt kb. 6-szor ültem fel rá vele. Itt nagyon komolyan szembesültünk azzal, hogy milyen előnyös iskolaidőben, szerdán felkeresni a parkot, ugyanis csak úgy suhantunk át a terelőkordonok és -korlátok között, ahol máskor több óra sorbanállás is várhat a kitartó vendégekre.
Maja már alig várta a kedvencét, ami itt Power Builder névre hallgat, de csak abban tér el a dániai vátozattól, hogy nem lehet elemenként összerakni a menetet, csak egy nehézségi skálából (1-5) lehet választani. Maja és a 4-es szint, kezdésnek:
Persze Mira is ki akarta próbálni, és már az elején megbeszéltük, hogy egyszer mindenre felülhet, amire szeretne, aztán majd eldönti saját maga, hogy mennyire tetszik neki egy játék. Erre is én ültem fel vele, és bár az 1-es fokozatot választottam, amikor fejjel lefelé fordultunk, már szinte biztos voltam benne, hogy a kezelő mellényomta a kódot. Mira nagyon cuki volt, az összes ilyen attrakciónál a színtiszta rettegést lehetett leolvasni az arcáról, de miután leszálltunk, mindig azt mondta, hogy nagyon tetszett neki, és még egyszer fel akar ülni. Azért ez alatt a menet alatt, miközben én visongtam a pörgés-forgástól, egyszer csak azt hallom, hogy teljesen normál, nyugodt hangon kijelenti: "ez nagyon durva". :D
Ebédre egy jó pizzát ettünk (itt sem kellett várni), majd jöhetett a délutáni műszak. Egyszerűbb és gyomorkímélő játékok után jött az a játék, ami mind a hetünk kedvence lett, és azt hiszem ötször ültünk rá fel együtt heten. Jungle X-pedition! A szó legszorosabb értelmében móka, meglepetéssel, vízesésben ruhanállal, fröccsenve érkezéssel, valahogy így:
Mivel még nem kezdődött el a főszezon, és hétköznap volt, 5 órakor bezártak a játékelemek, de még egy órát lehet sétálgatni a parkban, vagy a szuper játszótereken időzni, de ehhez már túl fáradtak voltak a gyerekek (meg mi is). Így megnéztük az épületeket, helyszíneket és a Star Wars szekciót.
Kb 17:55-kor hagytuk el a helyszínt, és alig vártuk, hogy másnap 10:00-kor ismét itt legyünk.
A következő részben sorra kerül a többi játék és ismétlünk a kedvenceinken, folyt.köv.!
Mirácska így kissé szomorúan ment az ovis szekcióba (3-6 év), de ott kétszer is körbement a kisautón.
A következő attrakció a Flying Ninjago volt, ami leginkább egy kiesésbiztos hullámvasútra hasonlít, csak az utasok felülről vannak rögzítve. Itt is megkerestük a kijáratot, aztán vártunk a személyzetre, aztán vártunk, amíg telefonált az animátor, mert ő "nem biztos benne, hogy ezzel a karszalaggal fel lehet ülni erre a játékra", majd vártunk tovább egy illetékes megérkezésére, aki 4 betűt firkált fel Márk karszalagjára, és aláírta. Szerencsére Márk ezt viszonylag jól viselt,e én viszont nagyon bosszús voltam, mert 3 játék és az igénylés során összesen majdnem 1 órát vártunk pluszban a karszalag miatt. Aminek az az egyik célja, hogy ne kelljen vele várakozni!!!
Az után jött a nagy kedvenc, a Sárkányos hullámvasút, ami egy klasszikus, kinetikus energiával működő játék. A vonat először kanyarog a váron belül, ahol különféle legojeleneteket lehet megnénzi, majd a sárkánnyal szembesülve kirobog a szabadba, és néhány fel-le futammal zárja a menetet. Mirának ez lett a kedvence, a két nap alatt kb. 6-szor ültem fel rá vele. Itt nagyon komolyan szembesültünk azzal, hogy milyen előnyös iskolaidőben, szerdán felkeresni a parkot, ugyanis csak úgy suhantunk át a terelőkordonok és -korlátok között, ahol máskor több óra sorbanállás is várhat a kitartó vendégekre.
Maja már alig várta a kedvencét, ami itt Power Builder névre hallgat, de csak abban tér el a dániai vátozattól, hogy nem lehet elemenként összerakni a menetet, csak egy nehézségi skálából (1-5) lehet választani. Maja és a 4-es szint, kezdésnek:
Persze Mira is ki akarta próbálni, és már az elején megbeszéltük, hogy egyszer mindenre felülhet, amire szeretne, aztán majd eldönti saját maga, hogy mennyire tetszik neki egy játék. Erre is én ültem fel vele, és bár az 1-es fokozatot választottam, amikor fejjel lefelé fordultunk, már szinte biztos voltam benne, hogy a kezelő mellényomta a kódot. Mira nagyon cuki volt, az összes ilyen attrakciónál a színtiszta rettegést lehetett leolvasni az arcáról, de miután leszálltunk, mindig azt mondta, hogy nagyon tetszett neki, és még egyszer fel akar ülni. Azért ez alatt a menet alatt, miközben én visongtam a pörgés-forgástól, egyszer csak azt hallom, hogy teljesen normál, nyugodt hangon kijelenti: "ez nagyon durva". :D
Ebédre egy jó pizzát ettünk (itt sem kellett várni), majd jöhetett a délutáni műszak. Egyszerűbb és gyomorkímélő játékok után jött az a játék, ami mind a hetünk kedvence lett, és azt hiszem ötször ültünk rá fel együtt heten. Jungle X-pedition! A szó legszorosabb értelmében móka, meglepetéssel, vízesésben ruhanállal, fröccsenve érkezéssel, valahogy így:
Mivel még nem kezdődött el a főszezon, és hétköznap volt, 5 órakor bezártak a játékelemek, de még egy órát lehet sétálgatni a parkban, vagy a szuper játszótereken időzni, de ehhez már túl fáradtak voltak a gyerekek (meg mi is). Így megnéztük az épületeket, helyszíneket és a Star Wars szekciót.
Kb 17:55-kor hagytuk el a helyszínt, és alig vártuk, hogy másnap 10:00-kor ismét itt legyünk.
A következő részben sorra kerül a többi játék és ismétlünk a kedvenceinken, folyt.köv.!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése