A négynapos dániai utazás neuralgikus pontja számomra a repülés volt. Ez volt az a része a programnak, amire a leginkább igyekeztem felkészülni. Mások vidáman repkednek három 5 éven alulival, de én nem éreztem úgy, hogy a mi családunk ezt katasztrófa nélkül meg tudná valósítani. Egy kétórás autóút is legalább három kisebb idegösszeomlással jár, nagyon kivételes esetben vagyok hajlandó ennél hosszabb útra menni. Most egy kétórás repülőút állt előttünk, a lelki szemeim előtt pedig a fülfájástól síró Maja, az előtte levő ülést angyali vigyorral rugdaló Mira és a reptéri várakozás közben rohamot kapó Márk képe lebegett… Végül egész máshogy alakultak a dolgok.
A Budapest-Billund viszonylat tűnt egyszerűbbnek első ránézésre, hiszen úgy terveztük, hogy a saját autónkkal megyünk a reptérre, ott leparkolunk, az ismerős reptéren becsekkolunk, átmegyünk az ellenőrzésen, elmegyünk a mosdóba, megkeressük a kaput és beszállunk a jó kis elsőbbségi helyünkre. Ez volt az út első nagy meglepetése, hiszen ez pontosan így is történt! Simán ment az előre kifizetett parkolás, nem volt sor a check-in pultnál, a biztonsági ellenőrzésen simán áthaladtunk, a magunkkal vitt üres flaskákat megtöltöttük vízzel, odasétáltunk a kapuhoz, ki a fapados várócsarnokba, az elsőbbségi beszállást intéző ember leszámolta, hogy a 8 embernek megvan-e a 8 jegye, nyílt az ajtó, és már mentünk is fel a lépcsőn a gépre.
A legnehezebben kontrollálható tényező a várakozás, akár már a reptéren, akár magán a repülőn. Ezért készültem minden gyereknek egy kis rajzos egységcsomaggal (házilag készített mini füzet és egy csomag kicsavarható zsírkréta egy dobozban), volt a saját kis hátizsákjukban egy plüssbarát és egy kis süti is az útra. A repülőbe való beszállás olyannyira simán ment, hogy Márk legnagyobb gondja az volt, hogy nem játszhatott eleget az iPad-en (vagyis nem kellett várakozni :))
Az én táskámban volt a vizük, könyvek, iPad, tab, kártya, rágó, (a gyerekorvos javaslatára) fülcsepp, Pez stb. Az apjuk fedélzeti csomagja egy szendvicsekkel megpakolt nagy hátizsák volt, szerintem közelített a súlyhatárhoz. Mindenki elégedett volt a helyével és az utastársaival, és a valójában 1:45 repülési idő úgy eltelt, mintha egy szempillantás lett volna. Csodás napos időben szálltunk fel, és mivel a légifolyosó Budapest felett halad át, lelkesen nézegettük a Dunát, a Margitszigetet, a budai hegyeket és az előbb csak apróra, később icipicire zsugorodó embereket, autókat, házakat, szántóföldeket. Sajnos út közben elvesztettünk 15 fokot és találtunk egy halom esőfelhőt, de a lelkesedésünk mit sem csökkent, mindannyian izgatottan vártuk az előttünk álló kalandokat, amivel a billundi Legoland szolgálhatott.
A kiszállás után azonnal fel tudtuk szedni a csomagjainkat, hamar megtaláltuk a megfelelő buszt, és mivel a reptér gyakorlatilag a Lego birodalomnak épült annak idején, a landolás után kb. 30 perccel már a szállásunk recepcióján ácsorogtunk.
A következő epizódban kiderül, elég-e napi 8 óra a gyerekeknek a parkban, és kinek melyik élményelem volt a kedvence.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése